Fényképként
őrizlek téged,
De
ezt soha el nem kéred,
Örökre
a szívemben maradsz,
A
többieknek csak egy arasz
Hely
jut már idebent,
Szívem
szeretettel telt.
Képként
őrzöm szemeidet,
Hol
megfáradt jelenedet
Hagyod
visszacsillanni,
Új
életre virradni,
Te
kedves, drága, hű,
Teagőzlehelletű…
Képként
őrzöm szép ajkadat,
Hol
az igazság nem marad
Elrejtve,
S
elfeledve.
Ajkad
nyílásán pedig,
Néha
csak mosoly telik…
Mint
kép, marad meg bennem hajad,
Néhány
hajtincs fönt-fönt akad
Homlokod
ráncain –
Mi
bú miatt jelenik
meg
arcod csodáján,
Lelkednek
szobáján.
Itt
bent lesz kicsiny kezed,
Kívánom,
hogy érints meg.
Vékonyka
ujjaiddal…
Érints
meg hű bizalommal!
Érintésed
enyém marad,
Illatod
most már itt ragad.
Nyakad,
orrod, orcád látom
Magam
előtt egy korláton
Visszatükröződni…
Nem
akarlak elfeledni.
Mindig
itt lesz bent egy fénykép,
Szerelmemről
örök emlék.
Javítani
nem kell rajta,
Csak
ha idő elkoptatja,
Kell
újra lefényképezni,
S
majd arra emlékezni…
Mindig
veled nevetek…
Én
örökké szeretlek!
